Voltak idők, idősebbek még emlékezhetnek rá, amikor a „nyugatról" érkező izgalmas és „bűnös" dolgokra, úgymint rágógumi, farmernadrág, kóla, kétféleképpen tekintettek: vagy lelkesen megragadva minden lehetőséget, hogy efféle csodákra szert tegyenek, vagy fintorogva, teljes elutasítással, az emberiség elkorcsosulását látva benne.
Most hasonló a helyzet a Valentin nappal (és persze a Halloween-nel, de azon most nem lehet szezonálisan morogni). Vannak, akik örömmel ünneplik „a szerelmesek napját", élvezik, hogy az üzletek széles választékban kínálnak szinte bármit, amit lehet szívecskés kivitelben árulni, és vannak, akik morognak miatta. Ez utóbbiak általában nem elégszenek meg azzal, hogy ők maguk nem költenek lufira-virágra-bonbonra, hanem sok esetben az ünneplőknek is „beszólnak".
A keresztény szokás eredete, hogy Szent Bálint püspök a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. A történet szerint mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Mielőtt – a hagyomány szerint – február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod."
Az Egyesült Államok mellett Kanadában, Mexikóban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Ausztráliában ünneplik a Valentin napot. Nagy-Britanniában a Valentin napot a 17. század körül kezdték népszerûen ünnepelni.
Hozzászólások a cikkhez (0)
